Hogyan zajlik az EP-képviselők választása?
Az uniós polgárok ötévente megválasztják az Európai Parlament képviselőit. Az első európai választásokra 1979-ben került sor: addig az európai parlamenti képviselőket az egyes tagállamok nemzeti parlamentjei nevezték ki.
A legutóbbi, 2024. évi választások nyomán az Európai Parlament 720 képviselői hellyel rendelkezik, a helyek országonkénti elosztását pedig az uniós Szerződések határozzák meg. Minden tagállam egy adott számú európai parlamenti képviselőt (EP-képviselőt) választhat; a kisebb tagállamok, például Málta, Luxemburg és Ciprus hat helyet kapnak, míg a legnagyobb ország, Németország 96 hellyel rendelkezik.
A nagyobb lakosságú országok több helyet kapnak, mint a kisebbek. A „csökkenő arányosság” elve azonban biztosítja, hogy a kevésbé népes tagállamoknak egy főre vetítve több képviselői hely jusson.
Az európai választásokat nagyrészt a nemzeti választási jogszabályok határozzák meg, de van néhány közös uniós szabály is. Az európai választásokra vonatkozó közös szabályokat az Európai Unióról szóló szerződés, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (20., 22. és 223. cikk), az Európai Unió Alapjogi Chartája és az 1976. évi választási okmány rögzíti. Az Európai Parlament képviselőit az arányos képviselet elve alapján választják meg.
További információhttps://www.europarl.europa.eu/about-parliament/hu/organisation-and-rules/organisation/members