A szubszidiaritás elve
Az Unió „megosztott hatáskörei” vonatkozásában (lásd lentebb a C. szakaszt) a szubszidiaritás Európai Unióról szóló szerződésben foglalt elve határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett az Unió rendelkezik a cselekvés elsőbbségével a tagállamokhoz képest.
Jogalap
Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkének (3) bekezdése és a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló (2. sz.) jegyzőkönyv.
Célkitűzések
Az Európai Unió hatásköreinek gyakorlását a szubszidiaritás elve és az arányosság elve szabályozza. Azokon a területeken, amelyeken az EU nem rendelkezik kizárólagos hatáskörrel, a szubszidiaritás elve egyrészt a tagállamok döntési és cselekvési képességét védelmezi, másrészt lehetővé teszi az uniós szintű cselekvést, amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok „a tervezett intézkedés terjedelme és hatásai” miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók. Az uniós Szerződésekbe való bevonásának célja ezáltal az, hogy a hatáskörök gyakorlása a polgárokhoz legközelebb eső szinten történjen, az EUSZ 10. cikkének (3) bekezdésében meghatározott közelség elvének megfelelően.
Eredmények
A. Eredet és előzmények
A szubszidiaritás elvét hivatalosan az 1992-ben aláírt EUSZ vezette be az Európai Unió jogába: az Európai Közösséget létrehozó szerződésbe (EKSZ) beiktatott egy hivatkozást az elvre. Mindamellett az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmány a környezetvédelem területén már bevezette a szubszidiaritás elvét, ám azt még nem nevezte ekként. Az EK Elsőfokú Bírósága 1995. február 21-én hozott ítéletében (T-29/92) kimondta, hogy az EUSZ hatálybalépése előtt a szubszidiaritás elve nem volt olyan általános jogi elv, amelynek fényében a közösségi fellépés jogszerűségét vizsgálni kellett volna.
Az 1997-ben aláírt Amszterdami Szerződés az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolta a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló jegyzőkönyvet (a továbbiakban: az 1997. évi jegyzőkönyv), anélkül, hogy módosította volna az Európai Közösséget létrehozó szerződés újraszámozott 5. cikke második albekezdésében szereplő, a szubszidiaritás elvére vonatkozó megfogalmazást. Az 1992. évi edinburgh-i Európai Tanács jóváhagyta a szubszidiaritás elvének átfogó megközelítése keretében megállapított, az alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket, amelyek így jogilag kötelező erővel bírnak és a szubszidiaritásról szóló jegyzőkönyv révén bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik.
Az EUSZ-t és az az EKSZ-t módosító, 2007-ben aláírt Lisszaboni Szerződés az EUSZ 5. cikkének (3) bekezdésébe foglalta bele a szubszidiaritás elvét, hatályon kívül helyezve az EKSZ ennek megfelelő rendelkezését, ám átvéve az ott szereplő megfogalmazást. Ezenkívül kifejezett hivatkozást illesztett be a szubszidiaritás elvének regionális és helyi dimenziójára vonatkozóan. Emellett a Lisszaboni Szerződés a 1997. évi jegyzőkönyvet egy új jegyzőkönyvvel (2. sz. jegyzőkönyv) váltotta fel, amelynek legfőbb újítása a nemzeti parlamenteknek a szubszidiaritás elve tiszteletben tartása ellenőrzésében játszott szerepére vonatkozik (1.3.5.).
B. Meghatározás
A szubszidiaritás elvének általános jelentése és célja egy bizonyos fokú függetlenség biztosítása egy alacsonyabb szintű hatóság számára egy magasabb szintű szervvel szemben, különösen egy helyi hatóságnak a központi hatósággal szemben. A hatalom különböző szintjei közötti hatáskörmegosztásról szól tehát, amely elv a szövetségi rendszerű államok intézményi alapjául szolgál.
Az EU keretében alkalmazva a szubszidiaritás elve az Unió nem kizárólagos hatásköreinek gyakorlását szabályozó kritérium. Kizárja az Unió beavatkozását azokban az esetekben, amikor egy kérdést a tagállamok központi, regionális vagy helyi szinten hatékonyan tudnak szabályozni. Az Uniót hatáskörei gyakorlására csak azokban az esetekben jogosítja fel, amikor a tagállamok egy tervezett intézkedés céljait nem tudják kielégítő módon megvalósítani és az uniós szintű fellépés hozzáadott értékkel járhat.
Az EUSZ 5. cikkének (3) bekezdése alapján az Unió intézményeinek a szubszidiaritás elvével összhangban történő fellépése három feltétel együttes fennállását feltételezi: a) az adott terület nem tartozhat Unió kizárólagos hatáskörébe (nem kizárólagos hatáskör); b) a javasolt intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani (szükségesség); c) terjedelme vagy hatása miatt az intézkedés az Unió fellépése keretében jobban megvalósítható (hozzáadott érték).
C. Hatály
1. Az Unió hatásköreinek meghatározása
A szubszidiaritás elve a „megosztott hatáskörbe” tartozó területekre vonatkozik, amelyeket – nem kimerítő jelleggel – az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 4. cikkének (2) bekezdése sorol fel. Az Unióra ruházott „kizárólagos hatáskörtől” (3. cikk) és a tagállamok intézkedéseinek koordinálására, támogatására vagy kiegészítésére vonatkozó hatáskörtől (5. és 6. cikk) eltérően a megosztott hatáskörök olyan területek, amelyeken a tagállamok csak „olyan mértékben” tehetnek kezdeményezéseket, „amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta” (az EUMSZ 2. cikkének (2) bekezdése). Olyan hatáskörökről van szó, amelyeket az Unió részben vagy egészben átvehet, és amelyek gyakorlásuk révén kizárólagossá válhatnak mindaddig, amíg az Unió úgy nem határoz, hogy felhagy azok gyakorlásával. E területek közé tartozik különösen a belső piac, a szerződésben meghatározott értelme szerinti szociálpolitika, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió, a mezőgazdaság és a halászat (kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését), a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, a közlekedés, a transzeurópai hálózatok, az energia, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség, valamint a főbb egészségbiztonsági kérdések.
2. A szubszidiaritás elve alkalmazásának helye
A szubszidiaritás elvét minden uniós intézményre alkalmazni kell, gyakorlati jelentősége pedig különösen a jogalkotási eljárások keretében van. A Lisszaboni Szerződés megerősítette a nemzeti parlamentek és a Bíróság szerepét a szubszidiaritás elve tiszteletben tartásának ellenőrzésében. Azzal, hogy kifejezetten hivatkozik a szubszidiaritás elvének szubnacionális dimenziójára, a Lisszaboni Szerződés megerősítette a Régiók Bizottságának szerepét, és megteremtette a lehetőséget – a nemzeti parlamentek döntésétől függően – a jogalkotási hatáskörrel rendelkező regionális parlamentek részvételére az előzetes „korai előrejelző mechanizmusában”.
D. A nemzeti parlamentek által gyakorolt ellenőrzés
Az EUSZ 5. cikke (3) bekezdésének második albekezdése és 12. cikkének b) pontja értelmében a nemzeti parlamentek a 2. sz. jegyzőkönyvben megállapított eljárásnak megfelelően gondoskodnak a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásáról. Ezen előzetes „korai előrejelző mechanizmus” szerint a jogalkotási aktus tervezetének továbbításától számított nyolc héten belül bármely nemzeti parlament, illetve bármely nemzeti parlamenti kamara indokolással ellátott véleményt küldhet az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnökeinek, amelyben ismerteti azokat az okokat, amelyek alapján az adott tervezetet nem tartja összeegyeztethetőnek a szubszidiaritás elvével. Amikor a nemzeti parlamenteknek biztosított összes szavazat legalább egyharmadától indokolással ellátott vélemény érkezik (a kétkamarás parlamentek esetében kamaránként egy szavazat, az egykamarás parlamentek esetében pedig két szavazat mellett), a tervezetet újra meg kell vizsgálni („sárga lap”). A jogalkotási aktus tervezetét beterjesztő intézmény – döntését megindokolva – dönthet arról, hogy fenntartja, módosítja vagy visszavonja-e a tervezetet. A büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó tervezetek esetében ez a küszöb alacsonyabb (a szavazatok egynegyede). Amennyiben a rendes jogalkotási eljárás keretében a nemzeti parlamenteknek fenntartott szavazatok legalább egyszerű többsége megkérdőjelezi a jogalkotási javaslat szubszidiaritás elvének való megfelelőségét, és a Bizottság úgy dönt, hogy fenntartja javaslatát, a kérdést a jogalkotó (a Parlament és a Tanács) elé utalják, amely első olvasatban dönt. Amennyiben a jogalkotó úgy véli, hogy a jogalkotási javaslat nincs összhangban a szubszidiaritás elvével, azt a Tanács esetében 55%-os szavazataránnyal, az Európai Parlament esetében pedig a leadott szavazatok többségével elutasíthatja („narancssárga lap”).
Idáig három alkalommal indítottak „sárga lapos” eljárást, míg a „narancssárga lapos” eljárást még soha nem használták. 2012. májusban történt meg először, hogy egy javaslat – a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával összefüggésben a kollektív fellépéshez való jogról szóló rendeletre irányuló „Monti II.” javaslat – „sárga lapot” kapott. A 40 nemzeti parlament vagy e parlamentek kamarái közül 12 vélte úgy, hogy a javaslat tartalmát tekintve nem tesz eleget a szubszidiaritás elvének. A Bizottság végül visszavonta javaslatát, bár úgy vélekedett, hogy nem valósult meg a szubszidiaritás elvének sérelme. 2013 októberében 11 tagállam 14 nemzeti parlamenti kamarájától kapott újabb „sárga lapot” az európai ügyészség létrehozására irányuló javaslat. A nemzeti parlamentektől kapott, indokolt vélemények elemzése után a Bizottság úgy döntött, hogy fenntartja a javaslatot, azzal érvelve, hogy az megfelel a szubszidiaritás elvének. 2016 májusában 11 tagállam 14 parlamenti kamarájától egy harmadik „sárga lapot” kapott a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv módosítására irányuló javaslat. A Bizottság részletesen megindokolta azon döntését, hogy fenntartja javaslatát, mivel az nem sértette meg a szubszidiaritás elvét, hiszen a munkavállalók kiküldetése természetszerűleg határokon átnyúló jellegű kérdés.
Az Európai Unió parlamentjei uniós ügyekkel foglalkozó bizottságainak konferenciája (COSAC) hasznos platformként szolgál a nemzeti parlamentek számára a szubszidiaritás-ellenőrzéssel kapcsolatos információk megosztásához. Emellett a Régiók Bizottsága által fenntartott szubszidiaritásfigyelő hálózat (SMN) megkönnyíti a helyi és regionális önkormányzatok és az uniós intézmények közötti információcserét. A szubszidiaritásfigyelő hálózat tagjai közé tartoznak a jogalkotói hatáskörrel rendelkező regionális parlamentek és kormányok, a jogalkotási hatáskörrel nem rendelkező helyi és regionális önkormányzatok, valamint az EU-ban működő helyi önkormányzati szövetségek. Nyitva áll továbbá a Régiók Bizottsága nemzeti delegációi és a nemzeti parlamentek kamarái előtt is.
E. A közelmúlt intézményi fejleményei
2017 novemberében a Bizottság létrehozta a szubszidiaritással, az arányossággal és a „kevesebbet hatékonyabban” megközelítéssel foglalkozó munkacsoportot, amely 2018 júliusában nyújtotta be jelentését. A munkacsoport ajánlásai alapján a Bizottság 2018 októberében „szubszidiaritási csomagot” tett közzé, amely a szubszidiaritás és az arányosság hatásvizsgálatokban, értékelésekben és indokolásokban történő értékelésére szolgáló táblázatot vezetett be.
A szubszidiaritás és az arányosság elve központi szerepet játszott az Európa jövőjéről szóló konferencián (2021. április – 2022. május), amely az Európa előtt álló kulcsfontosságú prioritásokkal és kihívásokkal, többek között a demokrácia kérdésével kapcsolatban 49 javaslatot fogalmazott meg, amelyek 326 intézkedést tartalmaztak. A Parlament 2023. november 22-i állásfoglalása javasolta az Európai Unió Bírósága által végzett szubszidiaritási felülvizsgálat megerősítését, a nemzeti parlamentek számára biztosított nyolchetes időszak tizenkét hétre történő meghosszabbítását, a regionális parlamentek véleményeinek a nemzeti indokolással ellátott véleményekbe való beépítését, valamint egy „zöld lapos” mechanizmus bevezetését, amely lehetővé teszi a nemzeti parlamentek számára, hogy jogalkotási kezdeményezésekre tegyenek javaslatot.
A konferencia óta egyre hangsúlyosabbá vált az „aktív szubszidiaritás” koncepciója. A 2024. évi 11. szubszidiaritási konferencia középpontjában a „Minőségi jogalkotás és aktív szubszidiaritás: az eredményesen működő EU kulcsa” témakör állt. 2024. évi (2025. szeptember 8-án közzétett) éves jelentésében a Bizottság megerősítette, hogy az aktív szubszidiaritás és a helyi és regionális önkormányzatokkal való teljes körű együttműködés a 2024–2029-es ciklusban továbbra is kulcsfontosságú prioritás marad.
F. Bírósági felülvizsgálat
A szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása az Európai Unió Bíróságához benyújtott kereset alapján utólagos felülvizsgálat tárgyát képezheti (a jogi aktus elfogadását követően). Ez szerepel a jegyzőkönyvben is. Ezen elv alkalmazása esetén azonban az Unió intézményei széleskörű mérlegelési joggal rendelkeznek. A Bíróság a C-84/94. sz. és a C-233/94. sz. ügyben hozott ítéleteiben megállapította, hogy az EUMSZ 296. cikkének értelmében a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása indokolási kötelezettség alá tartozó körülmény. Ez a követelmény már akkor is teljesül, ha a preambulumbekezdésekből kiderül, hogy az elvet betartották. Egy újabb mérföldkőnek számító ítéletében 2016-ban (C-547/14. sz. Philipp Morris ügy, 218. pont) a Bíróság megerősítette, hogy azt kell vizsgálnia, „hogy az uniós jogalkotó úgy ítélhette-e meg részletes adatok alapján, hogy a tervezett cselekvés által követett cél jobban valósítható meg uniós szinten”. Az eljárási biztosítékokat, és különösen a szubszidiaritással kapcsolatos indokolási kötelezettséget illetően a Bíróság emlékeztetett arra, hogy e kötelezettség betartását „nemcsak a megtámadott jogi aktus szövege alapján, hanem az ügy körülményeire és összefüggéseire is figyelemmel kell értékelni” (225. pont).
Egy 2021-ben közzétett, a szubszidiaritás és az arányosság elvéről szóló parlamenti munkadokumentum megállapította, hogy „a Bíróság soha nem semmisített meg intézkedést a szubszidiaritás elvének megsértése miatt”, és javasolja, hogy „létre kell hozni a nemzeti alkotmánybíróságok elnökeiből álló független szubszidiaritási tanácsot e politikai elfogultság leküzdése és a jogalkotási felülvizsgálatok minőségének javítása érdekében”.
A tagállamok megsemmisítés iránti keresetet nyújthatnak be a Bírósághoz egy jogalkotási aktus ellen a szubszidiaritás elvének megsértése miatt, jogrendszerüknek megfelelően nemzeti parlamentjük vagy annak egy kamarája nevében. Ugyanez a jogorvoslat a Régiók Bizottságának is rendelkezésére áll azon jogalkotási aktusok esetében, amelyekhez az EUMSZ előírja a vele való konzultációt. A közelmúltbeli Draghi-jelentés azzal érvelt, hogy e fontos hatáskörök ellenére e szereplők nem támadták meg gyakran a Bizottság jogalkotási javaslatait. A jelentés egy uniós szintű vizsgálatot szorgalmaz, amely megvizsgálná a nemzeti parlamentek által alkalmazott e megközelítés okait.
2024 augusztusában történt meg először, hogy egy nemzeti parlament keresetet nyújtott be a 2. sz. jegyzőkönyv alapján a szubszidiaritás elvének megsértése miatt a menekültügy és a migráció kezeléséről szóló (EU) 2024/1351 rendelettel szemben (a francia nemzetgyűlés által előterjesztett C-553/24. sz. ügy). Ez a mérföldkőnek számító fellépés, amelyet a francia alkotmány 88-6. cikke alapján az 577 képviselőből mindössze 60 kezdeményezett, azt mutatja, hogy a szubszidiaritás ellenőrzése egyes nemzeti parlamentekben lehetővé vált a parlamenti kisebbségek számára, ezáltal potenciálisan erősítve a demokratikus felügyeletet és a szubszidiaritás érvényesítését mind nemzeti, mind európai szinten.
Az Európai Parlament szerepe
A Parlament kezdeményezte a szubszidiaritás elvének bevezetését azzal, hogy 1984. február 14-én, az Európai Unióról szóló szerződés tervezetének elfogadása során javasolt egy olyan rendelkezést, amely szerint amennyiben a Szerződés az Uniót a tagállamokéval egylényegű hatáskörrel ruházza fel, akkor uniós normatív jogi aktus elfogadásának hiányában a tagállamok intézkedhetnek. Ezen túlmenően a javaslat hangsúlyozza, hogy az Uniónak csak olyan feladatok végrehajtása érdekében kell fellépnie, amelyek közösen hatékonyabban megvalósíthatók, mint ha az egyes tagállamok külön-külön járnának el.
A Parlament e javaslatokat több állásfoglalásban is megismételte (pl. az 1989. november 23-i és december 14-i, az 1990. július 12-i és november 21-i, valamint az 1995. május 18-i állásfoglalások), kinyilvánítva ezekben a szubszidiaritás elvéhez való ragaszkodását.
A. Intézményközi megállapodások
A Parlament számos intézkedést elfogadott, hogy a szubszidiaritás elvének alkalmazása tekintetében ellássa a szerződések szerinti szerepét. Eljárási szabályzata 43. cikkének értelmében „a jogalkotási aktusra irányuló javaslat vizsgálatakor a Parlament különös figyelmet fordít arra, hogy a javaslat tiszteletben tartja-e a szubszidiaritás és az arányosság elvét”. A Jogi Bizottság az a parlamenti bizottság, amely horizontális felelősséggel bír a szubszidiaritás elvének való megfelelés nyomon követéséért. E tekintetben rendszeresen jelentést készít a Bizottság szubszidiaritásról és arányosságról szóló éves jelentéseiről.
A Tanács, a Parlament és a Bizottság 1993. október 25-én intézményközi megállapodást kötött a szubszidiaritás elvének végrehajtására szolgáló eljárásokról, amely egyértelműen kifejezésre juttatta a három intézmény elkötelezettségét, hogy előrelépjenek ezen az úton. Ezáltal vállaltak kötelezettséget a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartására. A megállapodás célja, hogy a szubszidiaritás elvének alkalmazására vonatkozó eljárások által szabályozzák a szerződésekkel az uniós intézményekre ruházott hatáskörök gyakorlását, hogy ezzel lehetővé váljon a szerződésekben megállapított célkitűzések elérése. A Bizottság vállalta, hogy figyelembe veszi a szubszidiaritás elvét, valamint igazolja, hogy ezen elvet tiszteletben is tartotta; a Parlament és a Tanács a rájuk ruházott hatáskörön belül hasonlóképpen jár el.
Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság közötti, a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodás szerint – amely a 2003. decemberi intézményközi megállapodást, valamint a hatásvizsgálatokról szóló, 2005. novemberi intézményközi közös megközelítést váltja fel – a Bizottság az indokolásban igazolja, hogy a szubszidiaritás elvét a javasolt intézkedések vonatkozásában tiszteletben tartotta, valamint azt, hogy erre hatásvizsgálatai során is tekintettel volt. Ezen túlmenően az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatokról szóló, 2010. november 20-i keretmegállapodás alapján a Parlament és a Bizottság vállalta a nemzeti parlamentekkel történő együttműködést azzal a céllal, hogy a parlamentek számára megkönnyítsék a szubszidiaritás elvének való megfelelés ellenőrzéséhez kapcsolódó jogkör gyakorlását.
B. Az Európai Parlament állásfoglalásai
A Parlament 1997. május 13-i állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy a szubszidiaritás elve kötelező érvényű jogi norma, és emlékeztetett arra, hogy az elv nem akadályozhatja az Unió kizárólagos hatásköreinek gyakorlását, illetve nem vezethet a közösségi vívmányok (jelenleg az uniós vívmányok) megkérdőjelezéséhez. 2003. április 8-i állásfoglalásában a Parlament hozzátette, hogy a nézeteltéréseket lehetőleg politikai szinten kell rendezni, egyúttal tudomásul véve az Európa jövőjével foglalkozó konvent javaslatait, amelyek értelmében a szubszidiaritási kérdések vonatkozásában a nemzeti parlamentek egy „korai előrejelző mechanizmust” állítanának fel. Ezt a mechanizmust ténylegesen bele is foglalták a Lisszaboni Szerződésbe (lásd fent és a 1.3.5. sz. ismertetőben).
A Parlament 2012. szeptember 13-i állásfoglalásában üdvözli a nemzeti parlamentek szorosabb bevonását a jogalkotási javaslatoknak a szubszidiaritás és arányosság elve szempontjából való vizsgálatába, és javasolja, hogy számolják fel a nemzeti parlamentek szubszidiaritásellenőrzési mechanizmusban való részvételét gátló esetleges akadályokat.
2018. április 18-i állásfoglalásában a Parlament megállapította, hogy a nemzeti parlamentek által benyújtott indokolt vélemények száma ugrásszerűen megnőtt, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb mértékben vesznek részt az uniós döntéshozatali folyamatban. Üdvözölte továbbá a nemzeti parlamentek érdeklődését aziránt, hogy a „zöld lapos” eljárás alkalmazása révén proaktívabb szerepet vállaljanak. E tekintetben a meglévő eszközök teljes körű kihasználását ajánlotta, amely lehetővé teszi a nemzeti parlamentek számára a jogalkotási folyamatban való részvételt anélkül, hogy új intézményi és igazgatási struktúrákat hoznának létre.
2019. február 13-i állásfoglalásában a Parlament kiemelte a helyi önkormányzatok és különösen a jogalkotói hatáskörrel rendelkező regionális parlamentek alapvető szerepét. Tudomásul vette továbbá a szubszidiaritással, az arányossággal és a „kevesebbet hatékonyabban” megközelítéssel foglalkozó munkacsoport ajánlásait, de rámutatott arra, hogy a Parlament már számos ajánlást kiemelt, különösen a nemzeti parlamentek szerepét és a korai előrejelző rendszer reformjának szükségességét illetően.
2021. június 24-i állásfoglalásában a Parlament rámutatott arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hajtják végre és alkalmazzák az uniós jogszabályok mintegy 70%-át, és felszólította az Európai Bizottságot, hogy jobban vonja be őket a konzultációs folyamatokba, és építsen be egy „mintatáblázatot” a szubszidiaritás és az arányosság elvének a döntéshozatali folyamat során történő alkalmazásának értékelésére. A Parlament azt is kiemelte, hogy a szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmus eljárásának jelenlegi szerkezete azt eredményezi, hogy a nemzeti parlamentek túl sok időt szentelnek a szoros határidejű technikai és jogi értékeléseknek, ami megnehezíti az európai politikáról folytatott mélyebb politikai párbeszéd megvalósítására irányuló célkitűzés megvalósítását.
2023. november 23-i állásfoglalásában a Parlament megállapította, hogy jelentősen nőtt a nemzeti parlamentek indokolt véleményeinek száma (a 2020. évi 9-ről 2022-ben 34-re), ugyanakkor megerősítette, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta soha nem alkalmazták a „narancssárga lapos” eljárást. Kérte, hogy a nemzeti parlamenteket korábban vonják be a jogalkotási eljárásba, és hogy a Bizottság adjon részletesebb magyarázatot a megbízható szubszidiaritási értékelések lehetővé tétele érdekében. A Parlament sürgette továbbá a Tanácsot, hogy növelje az átláthatóságot azáltal, hogy több dokumentumot tesz közzé, különösen a tagállamok álláspontjára vonatkozóan, ezáltal fokozva a parlamenti ellenőrzést.
2024. január 17-i állásfoglalásában a Parlament tudomásul vette a nemzeti parlamentek arra irányuló kérését, hogy hosszabbítsák meg az indokolt vélemények elkészítésére rendelkezésre álló nyolchetes időszakot, és kérte, hogy a szerződés következő felülvizsgálata keretében egy tizenkét hetes időszakot vezessenek be. A Parlament javasolta továbbá egy „zöld lapos” eljárás bevezetését, amelynek keretében a nemzeti parlamentek legalább egyharmada felkérheti a Bizottságot vagy a Parlamentet jogalkotási javaslatok benyújtására, ezáltal pozitívan befolyásolva az európai vitát.
Christophe BEAUDOUIN / JAGODA KAROLINA MACIEJEWSKA / Mariusz Maciejewski