Az Európai Parlament: hatáskörök
A Parlament különböző hatásköreinek gyakorlása révén fontos szerepet játszik az európai politikák alakításában. A Parlament a jogalkotási folyamatban való részvétele, költségvetési és ellenőrzési hatáskörei, a szerződések felülvizsgálatában való részvétele és az Európai Unió Bírósága előtti beavatkozási joga révén hozzájárul a demokratikus elvek európai szintű tiszteletben tartásának biztosításához.
Jogalap
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 223–234., valamint 314. cikke.
Célkitűzések
A Parlament Európa polgárait képviselő intézményként az Európai Unió demokratikus alapját alkotja. Az EU maradéktalan demokratikus legitimitásának biztosításához a Parlamentnek teljes mértékben részt kell vennie az európai uniós jogalkotási folyamatban, és a nyilvánosság nevében politikai ellenőrzést kell gyakorolnia a többi uniós intézmény felett.
Alkotmányos jellegű, valamint ratifikálási hatáskörök (1.2.4.)
Az Egységes Európai Okmány hatálybalépése óta az új tagállamok csatlakozásának megállapításáról szóló valamennyi szerződés és csatlakozási szerződés megkötésének feltétele a Parlament jóváhagyása. Az okmány értelmében az Unió szempontjából jelentős költségvetési hatásokkal bíró nemzetközi megállapodások esetében (az 1975-ben létrehozott egyeztetési eljárást felváltva) szintén ez az eljárás alkalmazandó. A Maastrichti Szerződés (1.1.3.) az eljárást azokra a megállapodásokra is kiterjesztette, amelyek egyedi intézményi keretet hoznak létre, vagy amelyek valamely együttdöntési eljárás keretében elfogadott jogi aktus módosításait eredményezik. A Parlamentnek (a Maastrichti Szerződés óta) jóváhagyását kell adnia a választási eljárással kapcsolatos jogi aktusokhoz is. Az Amszterdami Szerződés óta pedig a Parlament jóváhagyása akkor is szükséges, ha a Tanács nyilatkozni kíván arról, hogy egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az EU alapelveit. A jóváhagyást még azt megelőzően ki kell kérni, hogy ajánlásokat vagy szankciókat állapítanának meg az érintett tagállam számára. Az Európai Parlament képviselőinek jogállásáról szóló szabályzat felülvizsgálatához ezzel szemben a Tanács jóváhagyása szükséges.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta a Parlament kezdeményezheti a szerződés felülvizsgálatát, és ő mondja ki a végső szót arról, hogy össze kell-e hívni egy konventet a szerződés módosításának előkészítésére (az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 48. cikkének (2) és (3) bekezdése).
Részvétel a jogalkotási folyamatban (1.2.3.)
A Parlament az egyes uniós jogszabályok számára megállapított jogalaptól függően különböző mértékben vesz részt azok elfogadásában. A tisztán tanácsadói szereptől fokozatosan eljutott az együttdöntésig, így mára a Tanáccsal azonos súlyú intézménynek tekinthető.
A. A rendes jogalkotási eljárás
A Nizzai Szerződés (1.1.4.) hatálybalépését követően az együttdöntési eljárást az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EK-Szerződés) 46 jogalapjára alkalmazták. Ez az eljárás a Parlamentet elvben a Tanáccsal egyenlő alapokra helyezte. A két intézmény közötti egyetértés esetén az aktust már első vagy második olvasatban elfogadták. Amennyiben nem értettek egyet, az aktus elfogadása a sikeres egyeztetés függvénye volt.
A Lisszaboni Szerződés (1.1.5.) hatálybalépését követően az együttdöntési eljárást rendes jogalkotási eljárássá nevezték át (az EUMSZ 294. cikke). Az említett szerződést követően első alkalommal több mint 40 új politika került ezen eljárás hatálya alá például a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése, a külkereskedelem, a környezetvédelmi politika és a közös agrárpolitika területén.
B. A konzultációs eljárás
A konzultációs eljárás alkalmazandó továbbra is az EUSZ 27., 41. és 48. cikke, valamint az adózás, a versenypolitika, a nem a belső piacra vonatkozó jogszabályok harmonizálása, illetve a szociális politika bizonyos aspektusai tekintetében.
C. Az együttműködési eljárás (már megszűnt)
Az együttműködési eljárást (az EK-Szerződés korábbi 252. cikke) az Egységes Európai Okmány vezette be, és a Maastrichti Szerződés értelmében ezt a legtöbb olyan jogalkotási területre kiterjesztették, ahol a Tanács többséggel jár el. Ez az eljárás szükségessé tette, hogy a Tanács figyelembe vegye a Parlament által a második olvasat során abszolút többséggel elfogadott és a Bizottság által átvett módosításokat. Bevezetésével a Parlament valódi jogalkotási hatáskört kapott, a Lisszaboni Szerződés (1.1.5.) hatálybalépésével azonban az eljárás megszűnt.
D. Egyetértés
A EEO 1986-ban vezette be az engedélyezési eljárást, amelyet korábban „hozzájárulási eljárásnak” neveztek. A Maastrichti Szerződést követően az eljárás volt alkalmazandó azon néhány jogalkotási területre, ahol a Tanács egyhangú határozathozatallal járt el, viszont ezt az Amszterdami Szerződést követően a strukturális alapokra és a kohéziós alapra korlátozták.
A Lisszaboni Szerződés értelmében új területek kerültek az egyetértési eljárás alkalmazási körébe, például az EUSZ 7., 14., 17., 27., 48. és 50. cikke, az EUMSZ 19., 83., 86., 218., 223., 311. és 312. cikke, valamint azon rendelkezések, amelyeket a Tanácsnak olyankor kell elfogadnia, amikor az EU fellépése szükségesnek bizonyul, és a szerződések nem biztosítják a szükséges hatáskört (az EUMSZ 352. cikke).
E. Kezdeményezési jog
A Maastrichti Szerződés a Parlamentnek jogalkotási kezdeményezési jogot biztosított, ez azonban arra korlátozódott, hogy felkérhesse a Bizottságot javaslat benyújtására. Ezt a jogot a Lisszaboni Szerződés megtartotta (az EUMSZ 225. cikke), és azt a Parlament és a Bizottság között létrejött intézményközi megállapodás részletesebben is tárgyalja. Emellett néhány konkrét esetben a Parlament közvetlen kezdeményezési jogot kapott. Ez a közvetlen jog a következőkre alkalmazandó:
- a saját összetételére vonatkozó szabályok,
- tagjainak megválasztása és a feladataik ellátására vonatkozó általános feltételek,
- ideiglenes vizsgálóbizottságok felállítása,
- és az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályok és általános feltételek.
A Parlament kezdeményezési jogáról szóló, 2022. június 9-i állásfoglalásában a Parlament kijelentette, hogy „határozottan úgy véli, hogy a szerződéseket felül kell vizsgálni, hogy a Parlament – mint az egyetlen közvetlenül választott, és ezáltal az uniós döntéshozatali folyamatban a polgárok véleményét képviselő uniós intézmény – megkapja a jogalkotás kezdeményezésének általános és közvetlen jogát”.
Költségvetési hatáskörök (1.2.5.)
A Lisszaboni Szerződés megszüntette a kötelező és a nem kötelező kiadások közötti különbséget, a Parlamentet pedig a Tanáccsal azonos szintre helyezte az éves költségvetési eljárásban, amely így mára a rendes jogalkotási eljáráshoz hasonlít.
A Parlament a Tanács mellett továbbra is a költségvetési hatóság két ágának egyike (az EUMSZ 314. cikke). Résztvevője a költségvetési folyamatnak az előkészítési szakasztól kezdve, különösen az általános iránymutatások és a kiadások típusának megállapítása során. Elfogadja a költségvetést, és ellenőrzi annak végrehajtását (az EUMSZ 318. cikke). Valamint mentesítést ad a költségvetés végrehajtása tekintetében (az EUMSZ 319. cikke).
Végezetül a Parlamentnek hozzájárulását kell adnia a többéves pénzügyi kerethez (az EUMSZ 312. cikke). A 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret volt az első, amelyre az EUMSZ-ben meghatározott szabályok vonatkoztak.
A végrehajtó hatalom feletti ellenőrzés
A Parlament többféle ellenőrzési jogkörrel is rendelkezik. Megvitatja a Bizottság által hozzá benyújtott éves általános jelentést (az EUMSZ 233. cikke), és a Tanáccsal együtt ellenőrzi a Bizottság végrehajtási és a felhatalmazáson alapuló jogi aktusait (az EUMSZ 290. és 291. cikke).
A. A Bizottság beiktatása
A Parlament először 1981-ben hagyta jóvá informálisan a Bizottság beiktatását, programjának vizsgálatával és jóváhagyásával. Jóváhagyása azonban csak a Maastrichti Szerződés 1992-es hatálybalépésével vált kötelezővé, amely szerint a Parlament jóváhagyása szükséges azt megelőzően, hogy a tagállamok kineveznék a Bizottság mint testületi szerv elnökét és tagjait. Az Amszterdami Szerződéssel újabb előrelépés történt, mivel az előírja a Parlament külön jóváhagyását a Bizottság elnökének kinevezését illetően, a többi tag kinevezése előtt. A Parlament továbbá 1994-ben bevezette a biztosjelöltek meghallgatásának gyakorlatát-. A Lisszaboni Szerződés értelmében a Bizottság elnöki tisztjére a jelöltet az európai parlamenti választások eredményeivel összhangban kell kiválasztani. Következésképpen a Parlament a 2014. évi európai parlamenti választásokról szóló, 2012. november 22-i állásfoglalásában sürgette az európai politikai pártokat, hogy a két intézmény politikai legitimitásának megszilárdítása érdekében állítsanak jelölteket a Bizottság elnöki posztjára. 2014 óta működik a Spitzenkandidaten néven ismert eljárás, amelynek keretében az európai politikai pártok az európai választások előtt a Bizottság elnökének tisztségére csúcsjelölt állítanak. Bár 2019-ben elvetették, ezt az eljárást a 2024-es európai parlamenti választások után ismét alkalmazták. Az eljárást fontosnak tekintik az uniós intézmények átláthatósága és politikai legitimitása szempontjából. (1.3.3.).
B. Bizalmatlansági indítvány
A Római Szerződés óta létezik rendelkezés a Bizottsággal szembeni bizalmatlansági indítványról (más néven bizalmatlansági szavazás). Jelenleg a Parlament Bizottság elleni bizalmatlansági indítványra vonatkozó szavazati jogának általános rendelkezéseit az EUSZ 17. cikkének (8) bekezdése és az EUMSZ 234. cikke tartalmazza. Az ilyen indítványhoz a leadott szavazatoknak a parlamenti tagok többségét képviselő kétharmados többsége szükséges. A bizalmatlansági indítványra vonatkozó sikeres szavazás esetén a Bizottság tagjainak testületileg le kell mondaniuk, és ez a Bizottságon belül ellátott feladatai tekintetében a Bizottság alelnökére/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjére is vonatkozik. A Parlament ez idáig számos alkalommal, ámde sikertelenül próbálkozott, hogy a szerződés, illetve annak elődeinek vonatkozó rendelkezései segítségével elmozdítsa a biztosok testületét.
C. Parlamenti kérdések
Bármely képviselő írásbeli választ igénylő kérdéseket tehet fel az Európai Tanács elnökének, a Tanácsnak, a Bizottságnak vagy a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének. Az EUMSZ 230. cikke értelmében a Bizottságnak szóban vagy írásban válaszolnia kell a Parlament vagy annak tagjai által elé terjesztett kérdésekre, a Parlamentnek pedig mind az Európai Tanács, mind a Tanács eljárási szabályzatában megállapított feltételek szerint meg kell hallgatnia az Európai Tanácsot és a Tanácsot.
A Parlament kérdései tehát írásbeli és szóbeli formát ölthetnek, vitával vagy anélkül, továbbá ide tartoznak a kérdések órájában feltett kérdések is.
D. Vizsgálóbizottságok
Az EUMSZ 226. cikke értelmében a Parlamentnek joga van ideiglenes vizsgálóbizottság létrehozására az uniós jog végrehajtása során felmerülő állítólagos jogsértések vagy hivatali visszásságok kivizsgálására. Ugyanez a cikk kimondja, hogy a vizsgálati jog gyakorlását szabályozó részletes rendelkezéseket magának a Parlamentnek kell meghatároznia, saját kezdeményezésére, a Tanács és a Bizottság egyetértését követően elfogadott rendeletekben. Ilyen rendelet elfogadásáig a vizsgálati jogot a Parlament eljárási szabályzatához csatolt 1995. évi intézményközi megállapodással összhangban gyakorolják. A Parlament többször is kifejtette, hogy javítani kell a három intézmény közötti kommunikációt és együttműködést annak érdekében, hogy az EUMSZ 226. cikkén alapuló megbízatását teljesíteni tudja. 2014-ben álláspontot fogadott el az Európai Parlament vizsgálati jogának gyakorlására vonatkozó részletes rendelkezésekről szóló rendeletre irányuló javaslatról. A három intézmény által a javaslatról folytatott tárgyalások azonban folyamatosan holtpontra jutottak. Következésképpen 2019 áprilisában a Parlament állásfoglalást fogadott el, amelyben a leghatározottabb egyet nem értésének adott hangot ki a Tanács és a Bizottság hozzáállásával kapcsolatban, amely a több mint négy év informális üléseit követően továbbra is megakadályozza, hogy hivatalos találkozó keretében vitassák meg az azonosított problémák lehetséges megoldásait. Állásfoglalásában a Parlament úgy véli, hogy a Tanács és a Bizottság nem tett eleget az intézményközi együttműködés elvének, és felkéri azokat, hogy az újonnan megválasztott Parlamenttel folytassák a kérdéssel kapcsolatos tárgyalásokat.
E. A közös kül- és biztonságpolitika ellenőrzése
A Parlamentnek joga van e területeken a rendszeres tájékoztatáshoz, és kérdéseket vagy ajánlásokat intézhet a Tanácshoz. Konzultálni kell vele a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) fő szempontjait és alapvető döntéseit illetően (az EUMSZ 36. cikke). A költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló intézményközi megállapodás végrehajtása a pénzügyi szempontok tekintetében hozzájárult a közös kül- és biztonságpolitika konzultációs eljárásainak javulásához is. Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerepének létrehozása növelte a Parlament befolyását, mivel a főképviselő egyben a Bizottság alelnöke is.
A Bíróság előtti fellebbezések
Ha valamely más intézmény megsérti a szerződést, a Parlament jogosult eljárást indítani az Európai Unió Bírósága (EUB) előtt.
Az EUB előtt folyó ügyekben beavatkozási joga van, vagyis támogathatja valamelyik felet az eljárásban. Ezt a jogát a mérföldkőnek számító „izoglükóz-ügyben (1980. október 29-i 138. és 139/79. sz. ügy) gyakorolta, melyben az EUB érvénytelennek nyilvánított egy tanácsi rendeletet, mert a Tanács megszegte a Parlamenttel való konzultációra vonatkozó kötelezettségét. A Parlament döntéshozatal elmulasztása esetén (az EUMSZ 265. cikke) eljárást indíthat az EUB előtt valamely intézmény ellen a szerződés megsértése miatt, amint az a 13/83. sz. ügyben is történt, amelyben az EUB elmarasztalta a Tanácsot, amiért az elmulasztotta a közös közlekedéspolitikára vonatkozó intézkedések meghozatalát.
Az Amszterdami Szerződéssel a Parlament felhatalmazást kapott arra, hogy keresetet nyújtson be egy másik intézmény jogi aktusának megsemmisítése iránt, de csak saját előjogainak védelme érdekében. A Nizzai Szerződés óta a Parlament nem köteles igazolni az egyedi érdeket, és ugyanolyan módon indíthat eljárást, mint a Tanács, a Bizottság és a tagállamok. A Parlament lehet alperes egy együttdöntési eljárás alapján elfogadott jogi aktus tárgyában indított perben, vagy ha valamelyik jogi aktusának szándékolt joghatása harmadik személyeket érint (az EUMSZ 263. cikke).
Végezetül a Parlament előzetes véleményt kérhet az EUB-től egy nemzetközi megállapodásnak a szerződésekkel való összeegyeztethetőségéről (az EUMSZ 218. cikke).
Petíciók (4.1.4.)
Az Unió polgárai petíciós joguk gyakorlása során petícióikat a Parlament elnökéhez intézik (az EUMSZ 227. cikke).
Európai polgári kezdeményezés (4.1.5.)
A Parlament a Petíciós Bizottság égisze alatt meghallgatást szervez a sikeresen nyilvántartásba vett európai polgári kezdeményezések indítványozóinak részvételével. 2019. április 17-én a Parlament és a Tanács hivatalosan elfogadta az európai polgári kezdeményezésről szóló (EU) 2019/788 rendeletet, amely 2020. január 1-jén lépett hatályba.
Az ombudsman kinevezése
A Lisszaboni Szerződés értelmében az európai ombudsmant (1.3.16.) a Parlament választja meg (az EUMSZ 228. cikke).
Katharina MASSAY-KOSUBEK