Az Európai Parlament költségvetése
A Parlament éves költségvetésének köszönhetően támogatja a 720 képviselőt számláló, 24 különböző munkanyelvet használó intézmény munkáját.
Hogyan döntenek a költségvetésről?
A Parlament költségvetési eljárása minden évben általában februárban kezdődik. A Parlament főtitkára javaslatot nyújt be, amely tartalmazza a következő évre vonatkozó kiemelt célokat, és meghatározza az azok teljesítéséhez szükséges forrásokat. Ennek alapján az Európai Parlament elnökéből és a 14 alelnökből álló Elnökség elfogadja, majd a Költségvetési Bizottság elé terjeszti az előzetes költségvetési javaslattervezetet.
A Költségvetési Bizottság egyik tagja, az úgynevezett költségvetési előadó jelentést készít, amelyben vázolja a Parlament kiemelt céljait, és hogy ezekre mekkora összeget javasol költeni. A jelentésről elsőként a Költségvetési Bizottság szavaz, majd pedig általában a májusi plenáris ülés keretében az összes képviselő. Ezt követően a költségvetési javaslatot beépítik az EU következő évre szóló költségvetési tervezetébe, amelyet a képviselők módosíthatnak és legkésőbb a decemberi plenáris ülés keretében elfogadnak.
További információk