Az első szerződések

A második világháború katasztrofális hatásai, illetve a Kelet és a Nyugat közötti összecsapás folyamatosan fennálló fenyegetése miatt kiemelt fontosságúvá vált a francia–német viszony rendezése. Az 1951. évi Párizsi Szerződés, azaz a szén- és acélipar hat európai ország közötti egyesítése az első lépést jelentette az európai integráció felé. Az 1955-ben aláírt Római Szerződések megszilárdították ezen integráció alapjait és megerősítették a hat európai ország közös jövőjével kapcsolatos elgondolást.

Jogalap

• Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó szerződést, más néven a Párizsi Szerződést, 1951. április 18-án írták alá, és 1952. július 23-án lépett hatályba. Ily módon hat európai állam első ízben állapodott meg arról, hogy közös erővel elindul az integráció útján. A szóban forgó szerződés lehetővé tette, hogy a Főhatóságként ismert végrehajtó szerv, valamint a Közgyűlés, a Miniszterek Tanácsa, a Bíróság, illetve a Tanácsadó Bizottság létrehozásával lerakják az Európai Közösség alapjait. A 97. cikk alapján határozott időre, vagyis 50 évre kötött ESZAK-Szerződés- 2002. július 23-án vesztette hatályát. A szerződésekhez (az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés) csatolt, 37. számú jegyzőkönyv értelmében a szerződés elévülésekor az ESZAK tőkéje nettó értékének megfelelő pénzösszeget a Szén- és Acélipari Kutatási Alapon keresztül a szén- és acéliparhoz kapcsolódó kutatásokra fordították.
• Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia-közösséget (EAEK, „Euratom”) létrehozó szerződéseket, vagyis a Római Szerződéseket 1957. március 25-én írták alá, és 1958. január 1-jén léptek hatályba. Az ESZAK-Szerződéssel ellentétben a Római Szerződéseket „határozatlan időre” kötötték (az EGK-Szerződés 240. cikke és az Euratom-Szerződés 208. cikke), ami szinte alkotmányi jelleget kölcsönöz a szóban forgó szerződéseknek.
• A hat alapító állam Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország volt.

Célkitűzések

• Az ESZAK létrehozásának hátterében az alapító tagok azon kinyilvánított szándéka állt, hogy megtegyék az első lépést az „európai föderációhoz” vezető úton. A közös szén- és acélpiacot kísérletnek szánták, amelyet később fokozatosan kiterjeszthetnek egyéb gazdasági ágazatokra, míg végül létrejön a „politikai” Európa.
• Az Európai Gazdasági Közösség célja az áruk, a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgásán alapuló közös piac létrehozása.
• Az Euratom célja a hasadóanyagokkal való ellátás, illetve a nukleáris energia békés felhasználására irányuló, a tagállamokban tervezett vagy már elindított kutatások koordinációja volt.
• A három szerződés preambuluma felfedi az Európai Közösségek létrejöttének hátterében húzódó közös célt, vagyis azt a meggyőződést, hogy Európa országainak együtt kell vállalniuk a közös jövő építését, mivel egyedül ily módon befolyásolhatják sorsuk alakulását.

Vezérelvek

Az Európai Közösségek (ESZAK, EGK és Euratom) az Európáról való együttgondolkodás folyamatából születtek, és létrejöttük szorosan összefüggött a kontinenst korábban megrázó eseményekkel. A második világháborút követően szükségessé vált a főbb iparágak, kiváltképpen az acélipar átszervezése. A kelet és nyugat közötti konfliktusok árnyékában Európa jövője a francia–német viszony rendezésében rejlett.

Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én mondott beszéde tekinthető az Európai Közösség létrejöttéhez vezető első lépésnek. Abban az időben a szén és az acél mélyreható jelképes tartalommal bírt: az 1950-es évek elején a szén- és az acélipar létfontosságú volt és az ország hatalmát megalapozó iparágnak számított. A nyilvánvaló gazdasági előnyök mellett a francia és német erőforrások egyesítése a két állam közötti ellenségeskedés végét is jelentette volna. 1950. május 9-én Robert Schuman kijelentette: „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.” Ezen elvet követve írta alá Franciaország, Olaszország, Németország, illetve a Benelux-államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) a Párizsi Szerződést, amelynek főbb pontjai:

• a termékek szabad mozgása és a termelés erőforrásaihoz való szabad hozzáférés;
• állandó piacfelügyelet a torzulások elkerülése érdekében, ami a termelési kvóták bevezetéséhez vezethet;
• a versenyszabályok tiszteletben tartása és az árak összehasonlíthatósága;
• a szén- és acélágazat modernizálásának és átalakításának támogatása.

A szóban forgó szerződés aláírását követően, bár Franciaország ellenezte a német nemzeti haderő visszaállítását, René Pleven megálmodta az európai haderő létrehozását. Az 1952-ben tárgyalt Európai Védelmi Közösséget (EVK) a tervek szerint az Európai Politikai Közösség követte volna. Mindkét terv megfeneklett azonban, amikor a francia nemzetgyűlés 1954. augusztus 30-án úgy határozott, hogy a szerződést nem ratifikálja.

Az EVK kudarcát követően az európai integráció folyamatának továbblendítésére irányuló törekvések a messinai konferencián 1955 júniusában megfogalmazott, a vámunióra és az atomenergiára vonatkozó konkrét javaslatok formájában jelentkeztek. Mindezek kicsúcsosodását az EGK-Szerződés és az EAEK-Szerződés aláírása jelentette.

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés (EGK-Szerződés, Római Szerződés) rendelkezései a következőket foglalták magukban:

• a tagállamok közötti vámok eltörlése;
• külső közös vámtarifa kialakítása;
• közös mezőgazdaság- és közlekedéspolitika bevezetése;
• az Európai Szociális Alap létrehozása;
• az Európai Beruházási Bank létrehozása;
• a tagállamok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése.

A szóban forgó célkitűzések elérése érdekében az EGK-Szerződés vezérelveket fogalmazott meg, illetve megalkotta a közösségi intézmények jogalkotási tevékenységének keretét. Ide tartoztak a közös szakpolitikák: a közös agrárpolitika (38–43. cikk), a közlekedéspolitika (74. és 75. cikk) és a közös kereskedelempolitika (110–113. cikk).

A közös piac biztosította az áruk és a termelési tényezők szabad mozgását (a munkavállalók és vállalkozások szabad mozgása, szabad szolgáltatásnyújtás és a tőke szabad mozgása).

Az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés (Euratom-Szerződés) olyan igencsak merész célkitűzéseket fogalmazott meg, mint az „atomenergia-ipar gyors létrehozása és növekedése”. A tagállamok létfontosságú érdekeit (honvédelem és nemzeti függetlenség) érintő nukleáris ágazat komplexitásából és érzékenységéből kifolyólag azonban óhatatlanul is szükségessé vált az Euratom-Szerződésben megfogalmazott törekvések mérséklése.

Az egyes közös intézményekről szóló megállapodás, amelynek aláírására és hatálybalépésére a Római Szerződésekkel egy időben került sor, úgy rendelkezett, hogy a Közgyűlés és a Bíróság közös intézményekké alakulnak. Ez a megállapodás 1999. május 1-jén hatályát vesztette. Így már csak a végrehajtó szervek összevonása maradt hátra, ami az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló, Egyesítő Szerződésként ismert 1965. április 8-i szerződéssel történt meg, és lezárta az intézmények teljes egységesítésének folyamatát.

Ettől kezdve az EGK előtérbe került az ESZAK-kal és az Euratommal (azaz az ágazati közösségekkel) szemben. Ez egyben az EGK-rendszer általános jellegének az ágazati hatáskörrel rendelkező szervezetek egyidejű megléte feletti győzelmét, továbbá intézményeinek megalakulását jelentette.

Ezt az ismertetőt az Európai Parlament Igazságügy, Állampolgári Jogok és Intézményi Ügyek Tematikus Főosztálya készítette.

 

Mariusz Maciejewski

11-2025